El Barco 2x01-2x03

2012. január 28., szombat

Az első évad ugyebár ott fejeződött be, hogy a hajó egy üzenetet kapott egy állomásról, miszerint be fognak csapódni az óceánba, és a kapitány tegyen róla, hogy megmeneküljenek. Illetve csak azzal lett vége, hogy valaki üzent, ergó van még élő ember a világon a bárka lakóin kívül.
Fotó: formulatv.com
A Queen America túlélői
Ugyan sikeresen megtörténik a becsapódás, a fülkében nem tartózkodik senki. Persze előrébb volnánk a történetben, ha nem lenne egy Gamboánk, aki mindig keveri a sz@rt. Igazából az ő karaktere tetszik a legkevésbé: azon kívül, hogy nem ismerjük a céljait, még idegesítő is. Kicsit pozitívum viszont, hogy Valeria (a kislány) valahogy eltűnt, volt olyan rész, amiben nem is mutatták. Én az Internátusban sem csíptem azt, amikor a kicsikre túl sok figyelmet szenteltek, talán itt észlelték, hogy nem feltétlen kell nyomatni a gyerekszálat: ezzel itt nem tudnak még fiatalabb nézőket vonzani. Természetesen a szerelmi szálak itt is megvannak, mint az első évadban, sőt most már kicsit nevetségessé is tették. Gamboa Ainhoa-t fenyegette, hogy megöli Ulises-t, és az egész családját, ha gyengéd szálakat táplál iránta. Ainhoa nem mondja el a fiúnak, mi a helyzet, inkább ezzel próbálja meg leállítani: Ha szeretsz, ne kérdezősködj!. Vagy valami hasonlóval. A másik romantikus szál Piti és Vilma közt zajlik, körülbelül úgy, mint az első évadban. Végül ott van a kapitány és a doktornő szerelme is. Persze miután túlélők nem voltak az égi fülkében, a gondok nem oldódtak meg, egy különös mutáns lénnyel kell felvenniük a harcot, az algák el akarják süllyeszteni a bárkát, majd legutóbb egy pár doboz élelmiszer-szállítmány sodródik az iskolahajóhoz. Kiderül, hogy a ládáknak vannak tulajdonosai is: néhány túlélő egy kis csónakban, köztük pedig Belén Rueda. Természetesen ő kapta a legnagyobb szerepet a sorozatban az új vendégszereplők közül (mintegy 3 epizódon keresztül válnak a Bárka családtagjaivá), ő lép fel először a hajóra, vele zajlik a legtöbb párbeszéd. A kedvelt színésznő itt is hozza a formáját. 
Az Estrella Polar lakóinak kalandjai még csak nem is közelítenek a végéhez: amit igazából szerintem senki sem bán. Ellenben úgy vélem, felhagyhatnának a 1 epizód 1 probléma stílussal, mert ez nem tetszik. Helykitöltő. A titkok, például Burbuja balesete, a doktornő és Gamboa viszonya, az új túlélők története, illetve a világ valós sorsa tartja korlátok közt a szériát. Részemről továbbra is várom az új kalandokat, ha másért nem is az olyan vígjátékba illő jelenetek miatt, mint ami legutóbb Julia és Ricardo közt volt. 

0 megjegyzés:

Megjegyzés küldése

Bárki kommentelhet. Hajrá: