Íme az év első filmje, a Mutáns krónikák. Ez a játékfeldolgozás 2008-ban került volna mozikba, de végül tologatták a premiert, és inkább csak Oroszországban mutatták be, majd néhány szűk vetítés után jött a DVD-kiadás. A 25 millió dolláros költségvetésből két millió sem jött vissza. Ezt hívjuk bukásnak, de ez ne rémisszen meg senkit: kifejezetten tetszetős.
Mindenkinek megvan a maga ízlése, sokan nem szeretik azt, ha a digitális trükköket túlzásba viszik. Amennyiben ez így van, nem érdemes elkezdeni a film megtekintését. Kezdjük a szereplőgárdával, mert az kedvcsináló. Thomas Jane (Édes kis semmiség, Hung), Ron Perlman, Shauna Macdonald (A barlang 1-2.), Devon Aoki és John Malkovich játsszák a főbb szerepeket. A rendező szerepét Simon Hunter töltötte be, az író pedig Philip Eisner (Halálhajó) volt. Míg a casting kiválóan sikerült, a rendezés, az írás kis kívánnivalót hagyhat maga után. Ha túl tudunk lépni azon, hogy nem a világ legprecízebb forgatókönyve alapján készült a mű, akkor belevethetjük magunkat a 28. század eseményeibe.
A film nekem kifejezetten tetszett, a digitális világ megalkotása teljesen egyedi (steampunk), ezen jelenetek száma pedig nem is csökken az előrehaladás során sem.
A film nekem kifejezetten tetszett, a digitális világ megalkotása teljesen egyedi (steampunk), ezen jelenetek száma pedig nem is csökken az előrehaladás során sem.
Szerencsémre a 2lemezes limitált változatot szereztem be, amely igencsak szép, a a digipack változat bejött, a korongok teteje teljesen magyar nyelvű, és tetszetős, az extralemezen az összes anyag magyar feliratos! 107 perces Így készült mellett további interjúk, webizódok, a kedvcsináló bemutató film (75000 dollárból Simon Hunter elkészített egy hatperces filmet, amelyben bemutatja a film hangulatát - nagyon jó film, szinte kihagyhatatlan) valamint ehhez még választható audiokommentár, és Így készült videó, storyboardok....
Összegzés: egyedi alkotás, amely több pénzt érdemelt volna, igazi különc (képi) világ, kiváló kiadás, tömérdek extrával. 10 / 8
0 megjegyzés:
Megjegyzés küldése
Bárki kommentelhet. Hajrá: